Kecses, erős és gyors
Posztolta Barnabas Mate, ekkor:

Ezek a szavak jutottak eszünkbe a Nelo evezős hajóról és Abid Syham könnyűsúlyú evezősünkről is egyaránt, mikor meglátogattuk egyesületében a Gubacsi hídnál, és betekintést nyerhettünk egy kicsit, hogy hogyan készül éppen az aznap megrendezendő 6km-es versenyre.

nel rowing kajak.hu
Syham az egyik olyan versenyző Magyarországon, aki a Nelo hajógyártó cég szponzorált versenyzője lehet, így egy ideje egy feltűnő zöld Nelo hajóban evez, amit kedvére tesztelhet és versenyezhet benne. Erről próbáltuk mi is faggatni.

nelo rowing kajak.hu 2
Rákérdeztünk kíméletlenül a hajó minden részletére, alkatrészére, sőt viccesen mondtuk, hogy ne legyen elfogult és őszintén mondjon el minden hibát, amin javítana, de a hajó csak dicséreteket kapott. Láttuk milyen szeretettel és odafigyeléssel hozta ki a hajót és rakta vízre, öröm volt nézni. Dicsérte a karbonból készült sínezést is, ami szerinte is kevésbé koszolódik. A hajó beállításairól is csak jó tapasztalatai voltak, a hajót gyorsan és könnyen sikerült testre szabnia, és azóta sem kellett hozzá nyúlnia. A karbon test és villa is rendkívül kemény és könnyű is egyben, így nagyon gyors haladást eredményez.
A hajó egyedi formáját és annak vízben futását is csak dicsérni tudta. Az egyedi futófelület kialakításának köszönhetően a hajó kevésbé ül vissza a vízbe két húzás között. Ezt a felületet a Nelo már régóta teszteli és ezzel az egyedi tervezéssel sikerült a kajakoknál is elérni, hogy a leggyorsabb hajók legyenek a világon.

nelo rowing kajak.hu 4
Matyasovszki Dániel is hasonlóan Nelo hajóban evezhet, az ő teszteléséről, tapasztalatiról írtunk nem régiben. Neki az egyetlen negatívuma, észrevétele a magas hullámok esetén minimálisan becsapódó víz volt, ami akkor sem jelentett komolyabb gondot, de ennyi idő alatt a Nelo már gyorsan reagált is és felszerelt a hajókra egy karbon hullámtörőt, ami azóta tökéletesen működik. Ezt Syham is megerősítette, hogy a felszerelt alkatrész méretét meghazudtolva tökéletes megoldás és kivitelezés lett.

nelo rowing kajak.hu 3
Kérdeztük, hogy mit szól az egyedi élénk zöld színhez. Azt mondta, hogy igen sokan megfordulnak a hajó után a vízen, de ez tetszik neki, mert büszke a hajójára, nem mellesleg az egyesülete színe is pont zöld.
Búcsúzásként megmutattuk, hogy a hajót már több dizájnban, több színváltozatban, akár csíkosra is meg lehet tervezni és rendelni, ami nagyon tetszett neki.
Reméljük továbbra is hozzá fog járulni a hajó a sikereihez, és kívánjuk, hogy minél jobb időket érjen el benne, mind az edzéseken, mind a versenyeken, és a lehető legtöbb érmet hozza el nekünk.


Régebbi posztok

1 komment

Created on Posted by Szép Károly

Ja és kétszeres magyar bajnok egyéniben, egyesben (2016….2017 )


Szólj hozzá