Hírek » Szabadidő
Evezés: megkezdődött a 111. ob
2010-07-17 -
Szegeden, a Maty-éri gróf Széchenyi István Evezős pályán július 16. és 18. között rendezi a Magyar Evezős-szövetség a Magyar Köztársaság 111. országos-bajnokságát. A három napos regattán 25 klub, mintegy ezer evezőse vesz részt, a szervezők kilencven versenyszámban avatnak bajnokot, többek közt adaptív evezésben, szellemi fogyatékos és mozgássérült sportolók között. A mini 11 évesektől a veteránokig minden korosztály hajóba ül, a legidősebb versenyző 1921-es születésű. Pénteken az első versenynapot bonyolították.
A férfi könnyűsúlyú négyes fölényesen nyert, ami jó jel a bresti világbajnokság előtt, ahol ez az összeállítás áll majd rajthoz. Női egypárban magabiztosan ment Szabó Katalin (VVEC), papírforma szerint követték a könnyűsúlyú kétpár tagjai: Hajdú Zsuzsanna (Csepel EK) és Dr. Alliquander Anna (DNHE).
Női könnyűsúlyú négypárban a Külker csapata a tavalyi U23-as bronzérmes szkiffes Novák Mariannal és a korábban Hajdú Zsuzsanna párjaként ezüstérmet szerezett Novák Zsófiával erősítve nyerte magabiztosan a versenyt, a szám győzelmének várományosa, a DNHE előtt. Harmadik helyen a Ferencvárosi EC csapata ért célba.
Galambos Péter (VVEC) a normálsúlyúak mezőnyében is megállta a helyét, egy hajóhosszal ért célba a korábbi világ- és Európa-bajnok, bajai Varga Tamás előtt. Harmadik, meglepetésre a VVSI versenyzője, Hermann Róbert lett.
A bresti vb-re készülő Juhász Adrián - Simon Béla (Tisza EE-SI) tavalyi ezüstérmes páros a tőlük megszokott magabiztos evezéssel nyert, mögöttük a Bártfai Péter - Vermes Péter (GYVSEK) kettős ért célba, akik a csütörtöki pótválogatón harcolták ki az U23-as vb-n való indulási jogot könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesben. Harmadikként a Csepel zárt.
A kormányos kettesben papírforma szerint alakult az eredmény. Első az EDF Démász Szeged, második a Tisza EE SI, harmadik a DNHE lett.
A nap utolsó versenyszáma a férfi könnyűsúlyú négypár volt, ahol a korábbi években megszokott módon a DNHE csapata ért először célba, megelőzve a szegedi és a csepeli fiúkat.
- Amíg tavasszal a válogatásé, a csapategységek kialakításáé volt a versenyeken a főszerep, addig a magyar bajnokságon a klubok szereplésén van a fő hangsúly. Azonban az U23-asoknak az ob lesz a főpróba, ők a hétvégi bajnokság után egy héttel már a fehéroroszországi, bresti U23-as vb-n állnak rajthoz. Számukra hajóegységeikben kötelező az ob-n elindulni – mondta még a futamok előtt Ficsor László szövetségi kapitány.

2010-09-08 -
A portugáliai Montemorban rendezik a felnőtt- és U23-as evezős Európa-bajnokságot szeptember 8. és 13. között. A magyar válogatott Ficsor László vezetésével szerdán utazik, a keretet 6 egység, 15 evezős alkotja. A regattára az előzetes információk alapján rekordnevezés várható, 34 ország 223 versenyzője képviselteti magát.
2010-09-07 -
Az olimpiai és világbajnok versenyzők mesterének „Egy kajakos naplója” című önéletrajzi könyve a közeljövőben jelenik meg.
2010-09-03 -
A Merkapt Maraton Sportegyesület képviselője, Szemán Róbert egykori kenus fejébe vette egy debreceni kajak-kenu klub létrehozását.
2010-09-02 -
A Dunakanyar kapujában rendezte a Gödi Sportegyesület a térség egyik legjelentősebb vízisport-eseményét, a Göd Kupa Kajak-kenu versenyt. A 17. alkalommal kiírt viadalon délelőtt az igazolt utánpótlás-korosztály kajakos, míg délután az amatőrök indiánkenus küzdelmeire került sor.
2010-08-31 -
Végigment a második Bécs-Budapest Kajak-Kenu és Evezős Teljesítménytúra, a bátrak sikeresen teljesítették a 322 kilométerből álló távot. Az idő és a körülmények kedveztek a csapatnak, egy balesetet leszámítva zökkenőmentesen tudták le az öt szakaszt.