Hírek » Kolonics emlékére
Sótonyi László: Az én Kolonics-emlékem
2010-04-08   -   
„Ez az üzenet nem szólt másról, minthogy bármely sportág képviselőjének élsportolóként nagy tervei, céljai vannak, akkor Kolonicshoz hasonló alázattal kell közelednie ahhoz, amiben hisz.”
(Fotó: v-man.hu)

Sótonyi Lászlónak, a válogatott korábbi irányítójának, a Veszprém férfi kézilabdacsapatnak másfél évtizeddel ezelőtti korszakos játékosának, az élvonalbeli Balatonfüred vezetőedzőjének személyesen soha nem adatott meg, hogy találkozzon Kolonics Györggyel, ám a tragikus körülmények között, 2008 nyarán edzésen elhunyt kétszeres olimpiai bajnok „üzenete” hozzá is eljutott.

„Kézilabdázóként nem egy síkon mozgott sportpályafutásunk, de természetesen eredményszinten, a sport minden szeletére nyitott sportemberként abszolút képben voltam a kajak-kenu, azon belül Kolonics György eredményeit illetően – mondta a kajak.hu-nak a fürediekkel a hétvégi MK-elődöntőre készülő Sótonyi László. – A két sportág annyira különbözik egymástól, hogy igazából nehéz lenne bármilyen párhuzamot is vonni a kettő között. Teljesen más felkészülést igényel, miután a követelmények is teljesen mások. Kolonics Gyurival kapcsolatban kézilabdázóként nem voltam képben napi szinten, de az évek múlásával az elért eredményei kapcsán, ahogy mindenki más, úgy én is felkaptam a fejem. Annak ellenére, hogy személyesen soha nem találkoztunk egymással, így is éreztem az ő elszántságát, erejét és kisugárzását, az ő, hogy is mondjam, üzenete, hozzám is elért.”

„Ez az üzenet nem szólt másról, minthogy bármely sportág képviselőjének élsportolóként nagy tervei, céljai vannak, akkor Kolonicshoz hasonló alázattal kell közelednie ahhoz, amiben hisz. Minden sportolónak hasonlóan nagy munkabírással, alázattal és szerénységgel kell elvégeznie a munkát, hogy a versenyen, mérkőzésen képességeinek a legjavát nyújtsa. Kolonics Gyuri eredményeit látva, nyilatkozatait hallva és olvasva azt a következtetést tudtam levonni róla, hogy sportágának, és úgy egyébként a sportnak hihetetlen elkötelezettje volt, aki ennek érdekében minden mást alárendelt az életében. Látatlanban feltételezem, hogy valami elképesztő mennyiségű és minőségű munkát fektetett be abba, hogy elérjen a topszintre és ott is a csúcsra jusson. Így vált ő nemcsak sportágbeli, hanem az egész magyar sport egyik igaz, hiteles példaképévé. Tragédiája feldolgozhatatlan vesztesége a sportágnak és a magyar sport egészének.”

Szerző: Emil
2010-07-16 - 
Fájó évforduló alkalmából rendeztek fáklyás emlékevezést Csepelen: immár két esztendeje, 2008. július 15-én halt meg edzés közben Kolonics György, kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenus. A sporttársak, tisztelők, ismerősök harmadik alkalommal gyűltek össze leróni tiszteletüket az immár a sportág legendájává nemesült kenus előtt.
2010-07-09 - 
2010. július 15-én Csepelen harmadik alkalommal emlékeznek barátai, sporttársai, közeli és távoli tisztelői Kolonics Györgyre. A kétszeres olimpiai bajnok egyes kenuja a közelmúltban a Vaterán került internetes árverésre, a hajó a megemlékezés keretén belül, fél hét magasságában kerül átadásra.
2010-07-09 - 
A Kolonics György Alapítvány és a Merkapt SE közös szervezésben immár harmadik alkalommal rendezi meg Csepelen a 2008. július 15-én edzés közben, a pekingi olimpiára készülve tragikusan fiatalon és tragikus körülmények között elhunyt kétszeres olimpiai bajnok, Kolonics György tiszteletére a fáklyás emlékevezést és emlékkoncertet.
2010-06-10 - 
„Ilyenkor gyakran beugrik Kolonics Gyuri emléke, és bizony mindjárt rögtön a helyére kerülnek a dolgok magamban, annak rendje és módja szerint. Kisugárzása nemcsak saját környezetére és sportágára hatott, hanem azon messze túlmutatott.”
2010-02-23 - 
„Az, hogy egy helyen, egy időben értük el és élhettük át ezt a nagy sikert, úgy is összekötött mind a négyünket, hogy szoros barátság nem alakult ki közöttünk és nem voltunk egymásból naprakészek.”
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12