Hírek » Klub
Az evezősök 18 ergométeres számban hirdetnek magyar bajnokot
2010-02-11   -   
Az evezősök szombaton, a Budakalászi Sportcsarnokban rendezik az idei, sorrendben huszadik alkalommal kiírt ergométeres országos bajnokságot. A nevezések alapján 32 klub – ebből 10 egyetemi – mintegy 500 indulójára számítanak a szervezők.
Haller Ákos

A nagyrészt 2000 méterre meghirdetett 18 versenyszám valamelyikében az élsportolók, fogyatékkal élők, amatőrök és utánpótlás-korú evezősök is díjazva lesznek. Az ob idején a könnyűsúlyú csúcstartó Varga Tamás (Démász Bajai SVSC) és dr. Alliquander Anna (Danubis NHE) a bostoni világbajnokságon képviselik a magyar színeket.

Az ergo ob-val kapcsolatban Ott Zsuzsanna, a szövetség főtitkára elmondta: „a férfi könnyűsúlyú mezőnyben Varga nélkül is szoros meccsekre számíthatunk. A korábbi U23-as világbajnok, tavalyi Eb-nyolcadik Lőrinczy Péter, az U23-ban ezüstérmes Galambos Péter, valamint az U23-as vb-n ötödik helyen végzett és az Eb-nyolcadik kormányos nélküli négyesek minden tagja rajthoz áll. Hiányozni fog a női csúcstartó Szabó Katalin és a tavalyi könnyűsúlyú vb-nyolcadik, Eb-negyedik Hajdú Zsuzsa is; ők ösztöndíjasként a nemzetközi szövetség sevillai edzőtáborában készülnek, hozzájuk társul majd a vb-ről odaérkező dr. Alliquander Anna. A felnőtt férfi és női számban nyílt kategóriát is kiírtunk. Az ifjúsági mezőnyben nagy figyelem övezi az ifi olimpiai kvótát szerzett versenyzőket, köztük Matyasowszki Dánielt, aki a 2009-es vb-n elért eredményével kvalifikált Szingapúrra. Várunk mozgássérülteket, például az MTK-s paralimpikon Serényi Tibort, valamint a Pető Intézet neveltjeit, de fogyatékkal élőket, köztük a Down Alapítvány és a győri Méhecske Alapítvány programjában résztvevőket. A veteránok is szép számmal neveztek, a legidősebb induló az MTK versenyzője, az idén 80 esztendős Stehlik József lesz. A középiskolásoknak külön 500 méteres csapatversenyt szervezünk; a jelentkezések alapján az evezés, mint klasszikus egyetemi sport is megmutatkozik. A napot unikumként a céges csapatverseny zárja, ahol többek között a Magyar Evezős Szövetség dolgozói is elindulnak, köztük Ficsor László szövetségi kapitány.
Szabó Katalin


Az ergométerrel kapcsolatban Szántó Éva korábbi főtitkár hozzátette: „a ’80-as években népszerűségre törő verseny az evezős mozgás imitálásával a test szinte minden jelentősebb izomcsoportját megmozgatja. A gép kijelzője csapásonként és összesítve is megmutatja többek közt a teljesítményt, az időt, a megtett távolságot, a csapásszámot és a kalóriát. A magyar evezősök a világelitben is bizonyítottak: dr. Haller Ákos korábban, dr. Alliquander Anna pedig tavaly, 6000 méteren, az amszterdami Ergohead versenyen bizonyult a legjobbnak. A 2004-es ob-n a maratoni táv új világrekordját Tubicsák Tamás állította be; a Győri Vízügy SEK versenyzői 2008-ban az egy héten át tartó ergozásban, 405.548 méterrel döntöttek Guiness-rekordot.

A szombati verseny online, elő közvetítését a Magyar Evezős-szövetség honlapján (www.hunrowing.hu) lehet figyelemmel kísérni. A szervezők az érdeklődőket a Budakalászi Sportcsarnokban február 13-án, 10 órától este 18 óráig várják.

Magyar rekordok ergométeren (2000 m)

Férfi felnőtt Haller Ákos 5.49,2 2004

Férfi felnőtt könnyűsúlyú (ks) Varga Tamás 6.08,5 2007

Női felnőtt Szabó Katalin 6.44,5 2007

Női felnőtt ks Alliquander Anna 7.06,3 2007

Férfi ifi Pető Tibor 6.11,8 1998

Férfi ifi ks Hirling Zsolt 6.26,6 2002

Női ifi Szabó Katalin 6.53,9 2004

Női ifi ks Bende Zsófia 7.32,2 2005

Férfi serdülő I. Samu Szilárd 6.24,0 2004

Női serdülő I. Verőci Lídia 7.11,2 1999

Férfi serdülő II. Csankó Péter 6.29,9 2005

Női serdülő II. Jakus Éva 7.27,1 2004
2010-07-20 - 
Az év egyik legjelentősebb kajakpólós eseményét rendezik a hétvégén a Gubacsi híd lábánál lévő öbölben. A viadalon tizenkét csapat nívós küzdelmére számíthatunk, amelyből hat hazai csapat lesz, hat pedig külföldi.
2010-06-25 - 
Péntek délelőtt Szolnokon rendezték az ifjúsági olimpia utolsó válogatóversenyét. Az 1000 méterre kiírt regattán eldőlt: a férfi ifjúsági egypárban Bíró Márk, a női ifjúsági kormányos nélküli kettesek közül pedig az Uglik Szimóna-Kiss Hella egységünk vívta ki a részvétel jogát, így a három versenyző utazhat Szingapúrba.
2010-06-17 - 
Elutazott Németországba hat egységgel a magyar evezős válogatott, hogy részt vegyen a pénteken kezdődő idei második világkupa-fordulón Münchenben. Elnyújtott felkészülési időszak után felnőtt válogatottaink először lépnek a legmagasabb nemzetközi porondra, ennek megfelelően „kiéhezettek” a versenyzésre.
2010-06-15 - 
Szlovéniában versenyzett június második hétvégéjén az evezős U23-as és utánpótlás válogatottunk. A tíz ország versenyzőit felvonultató kétnapos viadalon a magyarok közül az utánpótlás-korosztály teljesített jobban, több egységünk éremmel zárt. A magyar válogatott a két versenynapon összesen 13 érmet szerzett; az összesített éremtáblázaton 26 csapat közül másodikként illetve 30-ból hatodikként zárt.
2010-06-12 - 
Júniusban ismét sárkányhajóktól lesz hangos a Duna-part. Június 19-én és 20-án a budapesti Lágymányosi Öbölben, a 2009-es Európa-bajnokság színhelyén szállnak vízre a dragonosok. Kecses hosszú hajóikban dobos adta ritmusra 20-20 elszánt, ember evez egy közös célért, a győzteseknek járó kupáért.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20