A kajak-kenu válogatott számos tagjával ellentétben én már a jól megérdemelt pihenőmet töltöm. Most éppen Budakalászon vagyok, kihasználom azon ritka alkalmak egyikét, amikor két egész napot lazulással, lustálkodással tölthetek. Tegnap sokan még a szétlövésre készültek, köztük két csapattársam is. Erikának kétszáz, Berenikének vagyis Nájkinak ötezer méteren kellett még egyszer rajthoz állnia és mindkettőjüknek iszonyatosan drukkoltam, hogy három hét múlva együtt utazhassunk Poznanba, de sajnos ez nem jött össze…
Ami engem illet, egy újabb egyes ezüstérem után biztos tagnak mondhatom magam az ötszáz női négyesben. Nincs okom panaszra, annak ellenére, hogy vasárnap nem az én szelem fújt (a szembeszél jobban fekszik nekem) úgy érzem, jó pályát mentem, jó formában versenyeztem, csak hát volt nálam egy jobb. Natasa szenzációsan versenyzett, okosan felépített, jól megvalósított ötszázat ment, tényleg csak gratulálni tudok hozzá. Nehéz elfogadni, hogy hiába tettél meg mindent, volt egy gyorsabb, de ilyen a sport, ez benne a szép, meg persze a fájdalmas is.
Ez a két nap családozással telik, most amikor csak tudok, jövök haza, mert a húgom, Linda és a barátja, Ákos hazajöttek két hétre Angliából. Sajnos a héten már mennek vissza, aztán ki tudja, mikor látjuk egymást megint. Tervezzük, hogy megint náluk töltjük a Karácsonyt, de még semmi sem biztos, nem tudjuk, lesz-e rá keret, mert idén elég sok kiadásunk lesz még.
Először is a vb után Dusannal három hetet Kanadában töltünk, mert a húga esküvőjére vagyunk hivatalosak. A repülőjegyet még nem vettük meg, és a dollár őrült emelkedésének köszönhetően a rosszullét kerülget, amikor fölmegyek valamelyik repjegyeket kínáló honlapra. Még reménykedem, hátha valami csodának köszönhetően lejjebb mennek az árak, de lassan tényleg le kell foglalni az utat, mert vészesen közeledik az esküvő időpontja.
Aztán ott van a mi esküvőnk kérdése. Mivel Vera „beelőzött”, jövőre tervezzük a ceremóniát, tehát szépen apránként el kéne kezdenünk összeszedni a gondolatainkat (meg persze az anyagiakat is) a nagy eseménnyel kapcsolatban.
Na, de egyelőre koncentráljunk s legközelebbi célra, ez pedig a Világbajnokság. Szerdán kezdődik a felkészítő tábor Szolnokon. Kicsit kusza még az egész, mert Kati néni nem lesz itthon, az ifikkel és a juniorokkal Moszkvába utazik az Eb-re, így azt sem tudom, melyik edző vezényletével végzem majd az edzéseket. Mindenesetre azt tudom, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni az elkövetkező három hétben, mert iszonyat jó érzés volt tavaly négyesben nyerni, és sajnos még élénken él bennem az idei Eb-n a pár centis vereség is.
Emlékszem, olyan tehetetlen dühöt éreztem, amikor láttam, mennyivel kaptunk ki! Akkor megfogadtam, ha rajtam múlik, több ilyen nem lesz. Szóval, ezekkel a motivációkkal rugaszkodom neki ennek az utolsó időszaknak, és remélem, Poznanban újra a világ tetejére állhatok négyes társaimmal!
