Az Európa-bajnokság után rendkívül kemény két hetet toltunk le Ráckevén, viszont ezen a héten már Szegeden készülünk, ahol ismét egy nagyon fontos verseny, a szezon második válogatója vár ránk. Ezen dől el lényegében, hogy ki milyen versenyszámban állhat majd rajthoz a poznani világbajnokságon, amelyig már kevesebb, mint egy hónap van hátra.

Röviden a ráckevei két hetemről. Először is a frissen festett szobám nagyon tetszik, nem győzőm elégszer megköszönni Gabi barátnőm apukájának, aki kifestette nekünk, amíg mi Spanyolországban voltunk az Eb-n. Bár a szín váratlanul más lett, mint vártam. Először banánsárgának tippeltem, végülis a banán bejött, csak zöldben. De nem baj, olyan pozitív kisugárzása van. Igaz, otthon nem ilyen színekben utazik a lakás, ott a fehér szín a domináns.

Az edzésekről összegzésként annyi jut az eszembe, hogy még nem volt jó, aztán minden átmenet nélkül már nem volt jó. Mit mondjak, horror volt, nem éreztem túl jól magam. Az időjárás pokoli volt, mi pedig kénytelenek voltunk egy kicsit utóalapozni, amibe olykor belefért bizony a nagyon hosszú távú evezés is. Az első hét végére piszokul elfáradtam, igaz ez is volt a munka célja. Aztán a másodikon már kicsit jobb lett. Na, nem az időjárás, hanem a mennyiségi munka.

A parton is kánikula volt, a vízen ez a köbön jelentkezett. Olyan érzésem volt, mintha állandóan szaunában lettem volna, ami önmagában véve nem rossz dolog, de állandóan az a pillanat jött el számomra, hogy ebből most volt elég, menjünk ki és csobbanjunk a jéghideg vízben. Ebből most csak az nem jött össze, hogy menjünk ki, és hol volt akkor még a jéghideg víz? Hát persze sehol.

Szegeden most már a mezőny kétharmada lent van, tényleg csak néhány név hiányzik azok közül, akik a válogatottba nagyon jó eséllyel pályáznak. Itt már a pályákra, konkrétan a versenyekre készülünk, mi sem teszünk másként. Az én leosztásom hasonlatos az első válogatóéhoz, tehát ötszázon és kétszázon egyest megyek, és ötszázon elindulunk még Gabival párosban. A célom természetesen mi más lehetne, hogy amit az első válogatón elértem, azt most meg tudjam tartani. A verseny igazi célja azonban számomra az, hogy saját magamat győzzem le elsősorban. Mert ha ez megtörténik, akkor olyan nagy bajom már nem lehet.

Mire gondolok? Csupán arra, hogy annál rosszabb érzés nincs, mint amikor egy verseny után úgy jön ki a hajóból az ember, hogy tegnap jobb voltam és holnap is biztos jobb lennék. Nem, ez rossz dolog, mert a verseny arra való, hogy aznap legyen topon az ember. Ha úgy érek célba, hogy tudtam volna többet kiadni magamból, másként kellett volna taktikáznom, annál borzasztóbb nincs. Egy a lényeg, jó pályám legyen, aztán majd meglátjuk, az mire elég. Már az első válogató után is azt mondtam, a másodikon tiszta lappal indulunk, és a verseny ismét sokesélyes, sokismeretlenes. Azóta nem változott a véleményem.