Mozgalmas, izgalmas és remélem emlékezetes hétvége vár rám Spanyolországban. Nagyon várom az Európa-bajnokságot, ahol a felnőtt mezőnyben nagy világversenyen először állhatok majd rajthoz egyesben. Ráadásul mindjárt olimpiai távon.

Gyorsan túl is esnék a kötelező tiszteletkörön: mik az elvárásaim saját magammal szemben a kontinensbajnokságon? Egyesben szeretnék dobogós helyen végezni, ehhez jó alapot biztosít számomra, hogy a hazai válogatót sikerült megnyernem. Márpedig amelyik magyar női kajakos sikerrel vette a hazai válogatót és az országot képviselhette az elmúlt években, az bizony soha nem vallott szégyent. Sőt, a legtöbbször a hátát mutatta a mezőnynek. Én sem szeretnék csalódást okozni. Támpont a lehetőségeimhez a válogató, de azért nem tudom százszázalékos biztonsággal megállapítani, hogy akkor most én is magam mögé utasítok mindenkit. Bárcsak így lenne, nem esne éppen ellenemre.

A négyesben új felállást próbálunk ki, a tavalyi vb-címet szerző hajóból ketten maradtunk meg Dalmával. Az egyik beszálló tulajdonképpen egy visszaszálló, párostársam, Szabó Gabi. Az új lány a hajóban pedig nem más, mint csapattársunk, Csipes Tami. A szolnoki, ötnapos válogatott felkészülés során mindössze egyetlen egy alkalommal tudtunk együtt evezni, akkor sem egy teljes edzést, inkább egy negyedet. Nem olyan sok. Viszont meggyőződésem, hogy a magyar női kajak szakág olyan erős a nemzetközi mezőnyhöz képest, hogy harmadik helynél akkor sem szabad alább adni, ha a benne ülők az ominózus verseny előtt mutatkoznak be egymásnak a stégen és korábban még hírből sem ismerték egymást. A magyar női kajak erejére alapozom, amikor ezt az egységet is minimum a dobogóra várom.

A pálya teljesen új lesz nemcsak számomra, de még a komplett Eb-mezőny számára. Talán a házigazda spanyoloknak nem lesz teljesen ismeretlen a terep, de erre sem tenném le a nagy esküt. Én mindig is nyitott voltam az újra, az ismeretlenben a kihívást látom, és soha nem viselt meg, ha olyan terepen kellett versenyeznem, ahol korábban még nem jártam. A mostani Eb-helyszínnel kapcsolatban azonban erős kételyeim vannak. Először is miért kellett egyáltalán ide hozni egy rangos versenyt? Kinek és miért jó ez? A pálya minden nemzetközi szabványelőírással szemben csupán ezer méteres és nincs felevező része. Ez már önmagában nagy veszélyeket rejt. A többit most nem is ecsetelném…

Illetve még csak annyit, hogy az interneten rákerestem a helyre, és azt láthattam, hogy hasonló cserkész-élmények várnak ránk, mint tavaly a dartmouth-i világbajnokságon. Mit ne mondjak, nem a trasonai éjszakai élet csábításainak fogunk majd engedni…

Különben is versenyezni megyek, éppen ezért az ötnapos útra lényegében semmi civil cuccot nem pakoltam be. Csak azt, ami a versenyhez elengedhetetlenül kell majd. Az úti ruhám a válogatott pólója lesz, a melegítő pedig kéznél. Ha nem, mintha fáznék az ismét visszatérő nyárba, hanem mert így illendő. Válogatottként megadjuk a módját és a szponzorok kérésének is eleget teszünk.

Megnéztem még a várható időjárást, a hétvégére kis esőt írtak és pár Celsius fokos lehűlést, de azért fázni aligha fogunk.