Holpert Ervin jól érzi magát Szerbiában
2012-01-30![]() |
|
Holpert Ervin (második beülő) nyolcadik lett a szerb kajaknégyes tagjaként a világbajnokságon |
A Zomborban született Holpert Ervin a Honvéd kajakosaként 2010-ben tűnt fel a hazai felnőtt mezőnyben, amikor a szegedi világkupán nagy meglepetésre Dombi Rudolf, Hadvina Gergely és Boros Gergely társaságában megnyerték az 1000 méteres négyesek döntőjét, az 5000 méteres döntőben pedig nyolcadik lett. Az évnek azonban még nem volt vége, Gyökös Lajossal hirtelen összeült párosuk ősszel megnyerte a maraton válogatót, az más kérdés, hogy a világbajnokságon fel kellett adniuk a versenyzést. Ekkor kereste meg őt Miroslav Aleksić, a szabácsi Zorka-Color klub elnöke.
„2010 novemberében igazoltam át Szerbiába. – emlékezik vissza Holpert. - Azzal a céllal kerestek meg, hogy összeraknának egy olyan négyest, amely megszerezheti a londoni kvótát és a második lyukba hiányzott még egy ember, ezt a szerepet pedig én tökéletesen be tudtam volna tölteni. A nulláról kezdtük el a munkát, de kilenc hónap alatt sikerült annyira összecsiszolódnunk, hogy bejutottunk a döntőbe Szegeden, ami már automatikusan kvótát jelentett. A világbajnokság előtt sok civil emberrel beszéltem, ők azt mondták, hogy fél kezüket odaadnák az olimpián való részvételért. Amikor beértünk a célba, és láttam, hogy csak a magyar hajó előzött meg bennünket, nagyon boldog voltam, szavakkal nem is tudom leírni azt az érzést.”
A férfi kajaknégyesek döntőjébe bekerülni azonban nem volt olyan egyszerű. Többek között az olimpiai címvédő fehéroroszoknak és a világbajnok franciáknak sem sikerült ezt megtenniük.
„A döntőben a szélviszonyok nem kedveztek nekünk, egy erős oldalhátszelet kaptunk. Talán egy másik pályán jobb eredményt érhettünk volna el, de ha valaki nekem a világbajnokság előtt azt mondja, hogy az A döntőben nyolcadikak leszünk, azonnal aláírtam volna.”
Holpert Ervin szerződése ugyan a 2016-os riói olimpiáig szól, de szerinte kitartó munkával már Londonban is szép eredményeket érhet el a szerb négyes. „Szinte minden évben más egység nyeri a világversenyeket , ha elvégezzük az edzőnk által kiírt munkát és minden rendben lesz, akkor az első öt helyezett közé varom magunkat.”
A szerb Marko Tomicevic nyolcadik lett az 1000 méteres egyesben, de Ervin itthon is jól telesített a válogatókon ebben a számban, tehát adódik a kérdés, hogy megpróbálja e ezt a számot is odakint.
„Egyelőre csak K4-ben gondolkodom , de a májusi válogatón elindulok K1-ben is, hiszen mindig is közel állt a szívemhez az egyeses is.”
A Holpert név nem ismeretlen a szerb sportrajongók előtt, hiszen Ervin nagybátyja, idősebb Holpert József a kézilabda-válogatott tagjaként világbajnoki címet, valamint olimpiai bronzérmet szerzett, de fia is többször szerepelt már a nemzeti csapatban. Holpert Ervin a családi hagyományok ellenére nyolc évig azonban mégis Magyarországra költözött, de ma már nem hiszi, hogy újra visszatérne hazánkba.
„Jól éreztem magam Magyarországon, hiszen a kajakozás mellett tanulmányaimat is ott folytattam, és kiváló szakemberek keze alatt tudtam fejlődni, de Magyarországon, ha jó kajakos is az ember, akkor sem biztos, hogy bekerül a válogatottba.”
<varga>



