Bánkuti Attila igazából el sem hitte, hogy övé lehet az árverésre bocsátott hajó, amelyben nem tervez evezést, viszont méltó emléket kíván állítani üzemében a kétszeres olimpiai bajnoknak.

Egy volt kajakos, a váci Bánkuti Attila szerezte meg a Vaterán árverésre bocsátott piros színű kenut, amelyet Kolonics György haláláig használt. A sporteszközt a Nelo portugál hajógyár a kétszeres olimpiai bajnok kívánságait figyelembe véve gyártotta le, egyediségét így egy névre kiállított tanúsítvány jelzi. A kiváló sportember tragikus halálát követően a kenu a gyár termékeinek magyarországi forgalmazójához, a Kajak.hu-hoz került vissza, ahol a közelmúltban döntöttek az árverezés mellett. A befolyt összeg a Kolonics György nevét viselő alapítványhoz kerül, amely eszközvásárlásra fordíthatja, ezzel is a jövő reménységeit támogatva.

„Bár kajakos volt, Kolonics Gyurival való ismeretségem több évtizedes múltra tekint vissza – válaszolta a kajak.hu megkeresésére Bánkuti Attila. – Én ráadásul váciként még egy klubhoz sem tartoztam, de versenyeken már gyerekként is többször találkoztunk, beszélgettünk, lévén 1973-as születésűként lényegében egy generációba tartoztunk. Én 1982-től 1991-ig versenyeztem rendszeresen, tehát a tinédzser éveimben, de utána sem távolodtam el a sportágtól, de még Gyuritól sem. Kolóval mondhatom üzleti kapcsolatba is kerültünk a megmaradt baráti viszony mellett, az én cégem matricázta a versenyszerelését. Még a halála előtti napokban is arról egyeztettünk, hogy a pekingi dresszére milyen céglógóknak kellene kerülnie.”

„Engem is nagyon megrázott, ami Gyurival történt, de ezzel vélhetően nagyon sokan mások is így voltak. Soha nem voltunk klubtársak, nem edzettünk együtt, még riválisokként sem kerültünk közel egymáshoz és igazából ritkán találkoztunk ahhoz személyesen, hogy komoly barátság alakulhatott volna ki kettőnk között. Ennek ellenére nem sokat gondolkodtam azon, hogy beszállok-e a licitálásba, amikor egy hírlevélből értesültem erről a lehetőségről.”

„Megmondom őszintén, nem sok esélyt adtam magamnak a hajóra. Úgy éreztem, az én anyagi határaim ehhez nem elegendőek. Olyan áron kel majd el a hajó, ami már nekem sok, nem vállalható. Nem is tudom, de három, négy, sőt akár az ötmilliós árat sem tartottam elképzelhetetlennek. Abban biztos voltam, hogy olyan ember viheti majd haza a hajót, aki személyesen is kötődik valamelyest a sportághoz és Kolóhoz, de arra csak a licitálás végén gondoltam, hogy ez akár én is lehetek.”

„A hajó végül 471 ezer forintért kelt el, nem tudom, meddig mentem volna még tovább a licitálási versenyben, ugyanis nem volt előre kigondolt határ nálam, hogy eddig és nem tovább. Persze, ahogyan arra az előbb céloztam, nálam is eljöhetett volna az a pillanat, amikor azt kellett volna mondanom, hogy eddig és nem tovább, de végül nem került sor arra, hogy kiderüljön: ez hol is van.”

„Ismerősök már kérdezték is, mikor látnak majd kenuzni a Dunán, de felvilágosítottam őket, hogy tévedésben vannak. Kajakosként nem igazán érzek késztetést arra, hogy nekem harminchét évesen kell megtanulnom kenuzni, pláne nem egy ilyen értékes versenyhajóban. Ennél sokkal jobb helyet találtam a piros kenunak. Valamelyik műhelyünkben lesz majd elhelyezve, egy méltó, Gyuri emlékét megillető helyre. Még nem tudom, hogy a régi, már régóta működő váci, vagy a hamarosan átadásra kerülő budapesti műhely lesz majd a végső hely, de az biztos, hogy nem fog egy raktár mélyén, mindenkitől elzárva porosodni. Büszkén állítom majd ki egy impozáns helyre ezt a becses ereklyét, és Koló képeivel egy kis emlékhelyet is szeretnék mellette összehozni.”

A hajó hivatalos átadására június 21-én, 16 órakor a Duna Pláza mögötti Prestige toronyház aljában található boltban kerül majd sor, amely a kenut árverésre bocsátó Kajak.hu új, impozáns budapesti üzlete lesz.

Szerző: Emil