Hírek » Utánpótlás
Páratlan eredmények a moszkvai ifi és U23-as Eb-n
2010-08-02 -
Újabb sikeres korosztályos versenyt tudhat maga mögött a kajak-kenu sportág, mivel a moszkvai ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon hét aranyat, négy ezüstöt és hét bronzérmet szerzett. Igazi éremhalmozónak számít Dombvári Bence kajakozó, aki két egyéni számban is diadalmaskodott, míg Hagymási Anita mindhárom nap, mindhárom távon szerzett aranyat.
![]() |
Az alábbiakban részletes összefoglalót közlünk a három napról.
Péntek
Remekül kezdett a magyar válogatott, hiszen már az első napon, az 500 méteres finálékban tíz érmet szereztek az ifjúsági és U23-as versenyzők. Az ifjúságiak kezdtek először, nem is akárhogy, hiszen Dombvári Bence jó teljesítménnyel magabiztosan nyerte az ifjúságiak K-1 500 futamát, nem kis örömet szerezve edzőjének, Kiss Istvánnak, akinek egy másik versenyzője, Szalai Tamás a felnőttek között teljesített hasonlóan Trasonában.
Ezután a női négyesek versenye következett, ahol nagyon nagy hajrával szerzett bronzérmet a Hegyi Zomilla-Sarudi Alíz-Medveczky Erika-Vad Ninetta kvartett. Az újabb bronzot Ludasi Róbert ifjabbik Korisánszky-tanítványa, Dávid szállította, aki a kenu egyeseknél ért fel a dobogóra. Hogy hamar teljes legyen az éremkollekció, arról Georgopoulu Alexandra gondoskodott. Bár a belorusz Khudzenka külön kategóriát képviselt, a többiek nem előzték meg a magyar lányt.
Noé Bálint és Fazekas Nándor jóvoltából a párosok első versenye már érmet hozott a fiatal válogatottnak, mivel kajak K-2-ben „feleveztek” a dobogó alsó fokára. Kenuban a hasonló számban nem elsősorban érmet vártak a vezetők, így a Viola-Bodonyi páros pontszerző hatodik helye megfelelt a számításoknak. A párosok versenyét a lányok zárták keretbe foglalva a napot, ugyanis Farkasdi Ramóna és Hagymási Anita jól végigvitt taktikával magabiztos, félhajónyi győzelmet arattak, ezzel megszerezve a másodikat a legfényesebb medáliából.
Az ifik után az U23-asok is szálltak vízre sok örömet szerző eredménnyel. Szép reményekkel indult Dudás Miklós, aki egy év pont itt, Moszkvában lett világbajnok az ifjabbak között, most pedig a negyedik helyen ért célba K-1-ben. Mielőtt bárki csalódásként értékelné ezt, az előtte végzők már mind döntőztek felnőtt vb-n is. Kenu egyesben Korisánszky Péter lemásolta öccse eredményét, és bronzérmes lett. Nem kis teljesítmény, pláne, hogy kedden még a felnőtt vb-ért ment szétlövést (sikerrel) a Moszkvában is érdekelt Nagy Péter ellen. A négyes sztrókjaként szerzett bronz után egyesben is felért a dobogó ugyanazon helyére Hegyi Zomilla.
A párosok között Németh Balázs és Péter Kristóf kettőse nyitott, és csúszott le csak éppen a dobogóról. A kenusoknál Nagy Péternek és Németh Gergőnek hasonlóan kevésen múlott megfogni az ukrán és orosz hajókat, a kemény hajtásnak így bronzérem lett a jutalma. Az ifik és U23-asok női négyes versenye zárta a napot, és míg az ifjabbak a dobogó alsó fokára léptek, valamivel korosabb társaik a negyedik helyen végeztek.
Szombat
Szombaton a programba frissen bekerülő 200 méteres számokkal folytatódott a verseny, ahol a várakozásoktól némileg elmaradva egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel gazdagodott a magyar csapat. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség 2009-ben emelte be az olimpia programjába a legrövidebb távot, és ugyan a felnőttek már 1994 óta versenyeznek is, az ifjabbaknak csak Moszkvában kezdik megismeri a távot.
Ismét az ifik nyitottak, mégpedig a kenus lányok, ahol Szabados Fruzsina a nem túl sikeres rajt miatt ötödik lett. A fiú kajakosoknál Dombóvári Bence arannyal a zsebében indult el a neki kevésbé kedvező rövid távon, és a sűrű mezőnyben hatodik lett, Hogy hiánytalan legyen a sorminta, Korisánszky Péter negyedik lett a kenusoknál. A női kajakban viszont Hagymási Anita egy még szebb hagyományt folytatott, mégpedig az pénteki aranyszerzést, és szép előnnyel nyert.
A párosoknál is a lányok vitték a prímet, Georgopoulu Alexandra és Hagymási Réka duója ezüstöt szerzett a német egység mögött. A kajakos Somorácz Tamás-Csóka Gergely egy hatodik, a kenus Danis Richárd és Forgó Christopher pedig kilencedik helyet hozott.
Az ifik után U23-asok szálltak vízre, kezdve Marschalkó Alexandrával. A pályafutását kajakban kezdő lány a felnőttek között kenuban már Eb-ezüstig vitte, és otthon is sorra nyerte a válogatókat, míg itt a negyedik lett, akárcsak Nagy Péter férfi kenuban. A férfi kajakosokat képviselve Karsai Gergely első lett, igaz, a B-döntőben. Hegyi Zomilla harmadik helye tett arról, hogy ne teljen el sok idő érem nélkül.
A párosoknál szintén a kenusok kezdtek, és előbb csalódottak, majd még csalódottabbak lehettünk. Nagy Péter és Lantos Ádám csak a berúgásnál veszítette el a vezetést, ám csak rövid ideig sajnálhatták az elvesztett aranyat, mert kiderült, hogy hajójuk tíz dekagrammal könnyebb a megengedettnél, így kizárták őket. Hegyi Zomilla szombaton a bronzra specializálódott, mert Vad Ninettával párosban is felküzdötte magát a dobogóra.
Vasárnap
Remekül kezdődött a zárónap, az 1000 méteres döntők napja. Dombvári Bence felnőtteknek hízelgő, 3:32-es idővel győzött, két hajóhosszal verve a teljes mezőnyt, így megismételte az 500-on aratott sikerét. Az aranyérmet attól a Vaskuti Istvántól kapta meg, aki amellett, hogy az ICF első alelnöke, harminc éve éppen Moszkvában nyert olimpiát Foltán László oldalán. A kenusoknál Petkó Andris értékes negyedik helyet szerzett, női K-1-ben pedig Nagy Flóra a második ötszáz méteren kiválóan hajtva lapátolt össze egy bronzérmet.
A párosok között Homoki Márk és Totka Sándor képviselte a magyar színeket kajak K-2-ben, és az ötödik helyük megsüvegelendő, mert Márk két nappal korábban még magas lázzal betegeskedett. A kenusoknál Szabó Kristóf és Szabó Gábor szépen versenyzett, az egész távon ezüstérmes pozícióban haladt, így megérdemelten léptek fel a dobogó második fokára. A lányokra mindig lehet számítani, legalábbis Farkasdi Ramóna és Hagymási Anita teljesítmény ezt mutatja, az 500-on bezsebelt aranyéremhez újabbat tettek hozz, ráadásul, imponáló, két hajóhossznyi előnnyel nyertek.
A vasárnap délelőttöt az U23-asok négyes számai zárták. Vass András-Kiss Tamás-Vasbányai Henrik-Devecseri Ádám kenu kvartettje szoros versenyben ezüstérmet szerzett, míg a kajakos Németh Balázs-Noé Milán-Péter Kristóf-Slezsák István négyes a hetedik lett.
A vasárnap délután az U23-as egyes és páros, valamint az ifjúsági négyes hajók versenyét hozta, kitűnő magyar sikerekkel, hiszen zárásként két magyar arany is született.
Kezdésnek Hegyi Zomilla rögtön megszerezte az egyiket, ráadásul nem fért kétség győzelméhez, korán megszerzett előnyét folyamatosan gyarapítva haladt át elsőként a célvonalon. A fiúk egyes számai kevésbé adtak sikerélményt, mivel a kajakos Hufnágel Tibor emberes hajrával ugyan elcsípett egy olimpiai pontot, hatodik lett, viszont a kenus Korisánszky Péter feladta a versenyt, és az utolsó helyen végzett. Nem akármilyen fizikai megterhelésnek volt kitéve, a keddi szétlövés, a hosszú moszkvai út és a folyamatos terhelés valószínűleg alaposan kimerítette a kenust.
A lányok valahogy nem tudnak hibázni, Medveczky Erika és Sarudi Aliz simán nyerte a döntőt. A fiúk kicsit „vékonyabban” teljesítettek, Németh G. Dániel és Németh Tamás hetedikek lett K-2-ben, míg kenus társaik, Németh Gergő és Nagy Péter hatodikként értek célba. Utoljára a ifjúsági négyesek szálltak vízre Moszkvában. A Balogh Marcell, Székely Máté, Urban Bence, Szomolányi Máté kajakos egység hatodik, majd a Braun Benedek, Szijj Dávid, Langi Levente, Tóth András kenus kvartett negyedik lett.
reb
2010-04-20 -
Szomorú esetről számolt be a Nemzeti Sport internetes oldala, a nemzetisport.hu. Szegeden, egy szórakozóhelyen a napokban megverték O. Tamást (a versenyző kérésére a teljes nevét nem közölték), az EDF DÉMÁSZ-Szeged és ifjúsági válogatott egyik versenyzőjét, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
2010-03-30 -
„Az első válogatón még én nyertem az 500 és az 1000 méteres egyest, ám a másodikon már nem tudtam elindulni, mert időközben részleges izomszakadást állapítottak meg, így lemaradtam a vb-ről...”
2010-03-15 -
„Az év végére azt szeretnénk elérni, hogy két kajakválogatott kerettagunk mellé még több gyereket fel tudjunk zárkóztatni, és a szezonban minél több versenyen tudjunk elindulni. A célunk, hogy összetartó, egységes közösségében megmaradjon a klub, és bizonyítsuk, hogy erős motivációnk van, amely alapja lehet annak, hogy stabilizáljuk hajóállományunkat, szakmai hátterünket és eredményeinket.”
2010-03-14 -
„Számunkra is a versenysport lenne a lényeg, arra koncentrálunk, hogy ennek megteremtsük az alapjait. Nem egy túraszakosztaly kiszolgálása a cél. Két éven belül szeretnénk két kölyökválogatottat. Jelenleg még a toborzás fázisa zajlik, erre az időszakra szeretnénk ötven-hatvan gyereket megnyerni magunknak, amiért mindent meg is teszünk, kezdésként például ergométeres bemutatót tartunk. Ebben a szezonban is szeretnénk már egy-két kisebb versenyre eljutni.”
2010-03-12 -
„Jellemző rájuk egyébként is, hogy sok mindenbe belekapnak, kipróbálnak, de kitartással ez már nem nagyon párosul, így munkát, energiát sem fektetnek bele annyit, amennyit kellene.”





