Blog » Vajda Attila

Gyorsulásban

2010-07-17
Régen jelentkeztem bloggal, most viszont bepótolom a júniusi elmaradásomat. A szegedi világkupa után, már az első idei válogató helyett is csak az edzésekre koncentráltam, hogy visszanyerjem a formámat és önmagamat. Ennek az volt az ára, hogy lemondtam az Eb-részvételt, de hát úgy voltunk vele: valamit valamiért. Úgy érzem, nem hoztunk rossz döntést.
A versenyszezonom kezdetére erősen rányomta a bélyegét, hogy a tájékoztatón, ami a szegedi világkupára kvalifikált, megsérültem és nem volt idő és lehetőség a pihenésre. Meg is látszott a teljesítményemen és az eredményeimen. Ezután vetődött fel annak a lehetősége, hogy már az első válogatót sem erőltetjük, mint ahogyan az Európa-bajnokságot sem.

Nem volt könnyű meghozni a döntést, hiszen profi élsportoló vagyok, lételemem a versenyzés, de be kellett látnom, itt és most nincs nagyon választási lehetőségem. Újra fel kellett építeni magamat fizikailag és mentálisan is, emellett pedig nyugodtan rá kellett szánnom az időt a teljes felépülésemre. Ebbe a programba nagyon nem fért bele, hogy elutazzak Spanyolországig, ott megint versenyszituációval küzdjek meg.

Örömmel mondhatom, hogy sikerült teljesen magam mögött tudnom a sérülésemet. Már csak a szokásos nyavalyáimat viszem tovább magammal, de azok kezelhető dolgok számomra.

Hasonló boldogsággal tölt el, hogy az edzésmunkában is teljes értékűen tudok részt venni. Fogytam is, ott vagyok végre a versenysúlyomon. Már megyünk pályákat is, elég jó időket hoztam eddig, érezhető a változás, a javulás. A válogatóig még egy hét van hátra, most erre a fajta munkára koncentrálunk, ilyenkor az állképességi részt felváltja a gyorsulási. Úgy érzem, a második válogatón már a régi önmagamat tudom hozni és akkor a világbajnoki részvételig hátralévő három hét elegendőnek tűnik ahhoz, hogy százszázalékos felkészültséggel utazzak és versenyezzek Poznanban.

Hozzászólások: