Blog » Vajda Attila
Meglátjuk, mit hozunk ki a vébéből
2010-08-18 -
Vége a felkészülésnek és a főpróbáknak, jöhet az előadás! Ezúttal Poznanban. Furcsa heteket, hónapokat tudok magam mögött, aligha tudok mindent ideálisnak nevezni, így kíváncsian várom magam is, hogy mit hozunk ki a vébéből.
![]() |
A szétlövésünk ahhoz képest már nyugodtabb meccs volt. Bár jó és kifejezetten gyors verseny volt az is, gyorsabb, mint a három nappal korábbi válogatónk. De mégis nyugodtabb voltam. Azért ettől függetlenül maximálisan oda kellett tennem magam akkor is.
Szerintem sokat számított, hogy rutinosabb, az éles versenyek szempontjából mentálisan mindenképpen erősebb vagyok, előrébb tartok, mint riválisom. Pályafutásom során ez volt a harmadik szétlövésem, mind a hármat nyertem, úgyhogy szerintem elég jól rá tudok hangolódni ezekre a kihívásokra.
A szolnoki háromhetes közös válogatott tábor viszont nem igazán tett jót. Legalábbis nekem nem. A víz kemény volt, amit meg is érzett a hátam, vállam és többször gondot okozott a pályahasználat is. Hiába, sokan akartunk egy időben edzeni, de ehhez ott nincs meg a vízfelület. De számomra az is zavaró volt, hogy Szegeden tudom mihez viszonyítani az időeredményeimet, hogy adott héten a verseny előtt hol kell tartanom, a szolnoki pályán azonban nem volt ilyen támpontom. Ezek ismeretében is kíváncsian várom, hogyan sikerül majd a poznani versenyem.
2010-07-17 -
Régen jelentkeztem bloggal, most viszont bepótolom a júniusi elmaradásomat. A szegedi világkupa után, már az első idei válogató helyett is csak az edzésekre koncentráltam, hogy visszanyerjem a formámat és önmagamat. Ennek az volt az ára, hogy lemondtam az Eb-részvételt, de hát úgy voltunk vele: valamit valamiért. Úgy érzem, nem hoztunk rossz döntést.
2010-05-30 -
Szombaton fantasztikusan szurkolt nekem a közönség, ám vasárnap még inkább kiálltak mellettem. Nagyon köszönöm nekik, nagy szükségem volt rá, sajnos így sem jött össze ötszázon a győzelem. Az erő nem belőlük hiányzott, hanem belőlem.
2010-05-29 -
Kívül-belül fáj az eredmény. Úgy érzem, mindent megtettem a jobb helyezésért és hálás vagyok a nekem szurkoló közönségnek, mert az ő szurkolásuk eredménye, hogy a hajrában a nyolcadikról fel tudtam jönni a hetedik helyre.
2010-05-27 -
Hét végén a szegedi világkupán lesz jelenésünk, én viszont sajnos még mindig nem tudok százszázalékosan a versenyre koncentrálni, a szolnoki rangsorolón összeszedett sérülésem még mindig nem jött rendbe.
2010-05-19 -
Talán haladjunk időrendi sorrendben, kezdeném a pénteki napommal. Bár az ezer méter az erősségem, és csak a negyedik helyet csíptem meg a rangsorolón, igazság szerint mégsem keseredtem neki a történteknek, mert már hozzá vagyok szokva, hogy az év első versenyén mindig kikapok.





