Nagyon jól sikerült az idei első válogatóm Szegeden, a hétvége után most legalább annyira boldog vagyok, mint amennyire fáradt.
A szegedi világkupát követően egy hétig Ráckevén, majd újabb egy hétig már Szegeden készültünk tovább az első válogatóra, amelyre a Maty-éren kertül majd sor. Ahogyan a két edzéshét szakmai programja, úgy az időjárás is gyökeresen különbözött egymástól.
Ahogyan szombaton a négyessel, úgy vasárnap a párossal is sikerült győznöm a szegedi világkupán, így két számból kettőben győztem. Bár ahogyan azt előre jeleztem, most tényleg másodrangú volt maga a verseny és az elért eredmény is.
Sikerült megnyernünk az ötszáz méteres négyest, a sikeren túl az is boldoggá tett, hogy meg tudtuk valósítani az elképzelésünket a versenyen.
A négyessel és a párossal is futamgyőztesként az előfutamból rögtön a döntőbe sikerült jutnom, úgyhogy kifejezetten jól sikerült a pénteki napom.


