Véget ért a szolnoki edzőtábor, végleg hazacuccoltunk nyári bázisunkról. Összesen tizennyolc hetet töltöttem ott idén, és hát az még gombócból is sok…

Hétfőn és kedden még Budapesten, a Gubacsi-hídnál végeztük el az utolsó simításokat, aztán szerdán utazunk Poznanba, ahol az év legfontosabb és egyben legnehezebb versenye zajlik majd. Én egy számban, az ötszáz négyesben vagyok érdekelt.

Szavakban nem lehet kifejezni, mennyire vágyom a győzelemre, gondolatban ezerszer végigpörgettem már a futamot a fejemben, próbálok nem csak fizikailag, hanem lelkileg is felkészülni a versenyre. Tudom, hogy nagyon szoros lesz, és a rajton rengeteg múlik. Végig nagyon higgadtnak kell lennünk, hiszen ahogy tavaly is az utolsó métereken dőlt el az arany sorsa, benne van a pakliban, hogy idén is hasonlóra számíthatunk.

A németek hagyományosan jók a rajtban, a végére viszont nagyon elfáradnak, szerintem mi nagyobbat tudunk indítani az utolsó kétszáz méteren. Megnyugtató a tudat, hogy a világ leggyorsabb női kajakosa, Janics Natasa a vezérevezősünk, és a kétszeres olimpiai bajnok Kovács Kati ül előttem. Tamarával pedig együtt versenyeztem az idei Eb-n, hihetetlenül motivált, kemény akaratú lány. Ami engem illet, azt érzem, hogy most testileg és lelkileg is egyben vagyok.

A múlt hét közepén volt egy kisebb holtpontom, rég éreztem magam olyan fáradtnak, de szerencsére sikerült kikászálódnom abból az állapotból. Érzem, hogy megpihentem, így a héten robbanni fogok, mint egy bomba. Szóval, az utolsó napokban leginkább a pihenésé, töltekezésé volt a főszerep.

Az indulás előtti utolsó hétvégét Budakalászon töltöttem, ahol egy családi bogrács partival ünnepeltük a különböző évfordulókat. Csütörtökön volt az egy éves eljegyzési évfordulónk, pénteken Dusan – viccelődő állítása szerint huszonnyolcadik, hivatalosan harminckettedik – szülinapja, szombaton pedig édesapám születésnapja. Sajnos a húgom nem ünnepelhet velünk, mert már visszautazott a családjával Jerseyre, hiányzott is rendesen.

Délután aztán jött a töltekezés, amikor is barátainkkal a budapesti úszó Európa-bajnokság utolsó napjára mentünk szurkolni. Nagyon készültünk egy kiadós „Ria-ria Hungáriára”. Nem is maradt „bennünk” egyetlen egy sem. Két-két magyar arany- és ezüstéremnek örülhettem együtt a mindig-mindenhol fantasztikus magyar közönséggel, így ezzel a friss élménnyel várom már én is, hogy odaálljak a startgépbe, aztán hajrá!!!